Sárai Szabó Eszter

Kutyám

Volt egy fehér szőrű kiskutyám,
Nagyon aranyos volt bizony ám.
Mindig csak játszott és nevetett,
Mindenhol szeretetet keresett.

A szeretetet meglelte nálunk,
És egy váratlan pillanatban elhagyta a házunk.
Kerestük mindenhol,
De nem találtuk sehol.

Anyukám sírva jött haza,
És azt mondta, hogy ő már nem jön haza "soha".
A kiskutyám elhagyta e világot,
És én még mindig sírok utána

Süncsalád Süni süni süncsalád szúróshátu kis család, bokorban és bokor közt árok mentén sündörög.

Petőfi sándor Anyám tyúkja Ejh mi a kő! tyúk anyó kend a szobában lalik itt kend? Lám, csak a jó isten, jót ád! Hogy fölvitte a kend dolgát! Itt szaladgál fül és alá, Még a ládára is főlszáll. Eszébe jut kotkodácsol, S nem verk ki a szobából. Dehogy verik, dehogy vetik, Mint a galambot etetik. Válogat a kendermagban, A kiskirály sem él jobban. Ezért aztán, tyúk anyó ,hát, Jól megbecsülje kend magát, Iparkodjék ne legyen ám, tojás szűkében az anyám..

József Attila Altató Lehúnyja kék szemét az ég, lehúnyja sok szemét a ház, dunna alatt alszik a rét - aludj el szépen, kis Balázs. Lábára lehajtja fejét, alszik a bogár, a darázs, vele alszik a zümmögés - aludj el szépen, kis Balázs. A villamos is aluszik, s míg szendereg a robogás, álmában csönget egy picit - aludj el szépen, kis Balázs. Alszik a széken a kabát, szunnyadozik a szakadás, máma már nemhasad tovább - aludj el szépen, kis Balázs. Szundít a lapda, meg a síp, az erdô, a kirándulás, a jó cukor is aluszik - aludj el szépen, kis Balázs. A távolságot, mint üveg- golyót, megkapod, óriás leszel, csak húnyd le kis szemed - aludj el szépen, kis Balázs. Tûzoltó leszel, s katona! Vadakat terelô juhász! Látod, elalszik anyuka - aludj el szépen kis Balázs.

Weöres Sándor: Csiribiri Csiribiri csiribiri Zabszalma - Négy csillag közt Alszom ma. Csiribiri csiribiri Bojtorján - Lélek lép a Lajtorján Csiribiri csiribiri Szellõ-lány - Szikrát lobbant, Lángot hány Csiribiri csiribiri Fült katlan - Szárnyatlan szállj, Sült kappan Csiribiri csiribiri Lágy paplan - Ágyad forró, Lázad van. Csiribiri csiribiri Zabszalma - Engem hívj ma Álmod

Gazdag Erzsi: Ringató Ring, ring, ring a nád. Nádon ring a fészek. Nádirigó kisfia, aludj, álmodj szépet! Du-du szól a szél. Szól a szél dudája. Elaludt a kisrigó. Alszik a nád és a tó. Alszik, alszik minden. Aludj te is, kincsem

Petőfi Sándor : Arany Lacinak Laci te, Hallod-e? Jer ide, Jer, ha mondom, Rontom-bontom, Ülj meg itten az ölemben, De ne moccanj, mert különben Meg talállak csípni, Igy ni! Ugye fáj? Hát ne kiabálj. Szájadat betedd, S nyisd ki füledet, Nyisd ki ezt a kis kaput; Majd meglátod, hogy mi fut Rajta át fejedbe... Egy kis tarka lepke. Tarka lepke, kis mese, Szállj be Laci fejibe. Volt egy ember, nagybajúszos. Mit csinált? Elment a kúthoz. De nem volt víz a vederbe', Kapta magát, telemerte. És vajon minek Merítette meg Azt a vedret? Tán a kertet Kéne meglocsolnia? Vagy ihatnék? ... nem biz a. Telt vederrel a kezében A mezõre ballag szépen, Ott megállt és körülnézett; Ejnye vajon mit szemlélhet? Tán a fényes délibábot? Hisz olyat már sokat látott... Vagy a szomszéd falu tornyát? Hisz azon meg nem sokat lát... Vagy tán azt az embert, Ki amott a kendert Áztatóba hordja?Arra sincsen gondja. Mire van hát? Ebugattát! Már csak megmondom, mi végett Nézi át a mezõséget, A vizet mért hozta ki? Ürgét akar önteni. Ninini: Ott az ürge, Hû, mi fürge, Mint szalad! Pillanat, S odabenn van, Benn a lyukban. A mi emberünk se' rest, Odanyargal egyenest A lyuk mellé, S beleönté A veder vizet; Torkig tele lett. A szegény kis ürge Egy darabig türte, Hanem aztán csak kimászott, Még az inge is átázott. A lyuk száján nyakon csipték, Nyakon csipték, hazavitték, S mostan... Itt van... Karjaimban, Mert e fürge Pajkos ürge Te vagy, Laci, te bizony!

Kányádi Sándor : Február Reggel Reggel az ember ki se lát, annyi, de annyi jégvirág nyílott az éjjel az ablakon. És szánkáz a szél az utakon. Délfelé Ereszt az eresz: csöpp-csöpp-csurr! Izzad a hó és kásásul. Fázik a hóember, didereg. Kacagnak rajta a verebek. Estefelé Bújnak a cserepek alá a verebek: csip-csirip. Hideg van, hideg a mindenit! Az ablak üvege citeráz, szaporáz. Az ajtón ijedt kis szelecske kotorász. Brummog az erdő is, dörmögő hanglemez. Morog a medve . ébredez.

Válogatás Kormos István Vackor-történeteiből Megismerünk egy pisze kölyökmackót, aki mindig elcsavargott az erdőn (részlet) Hol volt, hol nem, messze, messze, volt egy boglyos, lompos, loncsos és bozontos, Vackor nevű kicsi medve, nem is medve, csak egy apró, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó Vackor az óvodába érkezik (részlet) Hej, óvoda, óvoda, de fényes az ablaka, de tágas az ajtaja, de szép tiszta minden terme, zsibong a sok gyerek benne; olyan, mint egy kacsalábon forgó, ékes palota Vackor bemutatkozik a gyerekeknek (részlet) � Brumma, brumma, hóha, hó! Fára mászni vóna jó! Az én körmeim nagyok, öt és fél éves vagyok, sűrű, sötét rengetegben egy szép napon megszülettem, örökké csak erdőn jártam, ott kószáltam, ott bóklásztam, magasságos fákra másztam, barlangokban bújócskáztam, szagos fűbe heveredtem, mikor pedig éhes voltam, finom érett vackort ettem. Vackor fürdik a Balatonban (részlet) Másnap korán, reggel hatkor föltérdel az ágyán Vackor, nyújtózkodik, nagyot ásít, bömböl hozzá óriásit, bömböl Vackor akkorát, hogy azzal a bömböléssel fölébreszti mély álmából, föl az egész óvodát: � Brumma, brumma, hóha, hó! Most fürödni vóna jó! Vackor születésnapja, amikor végre megszereti a mézet (részlet) Olyan sokra nem vitte még soha medve, mint az a csöpp piszén pisze, kinek nagy volt már a híre, de mégse volt egy dologhoz semmi kedve: nem szerette a csöpp boglyos, nem a mézet. Kínálhatták kiskanállal, unszolhatták nagyüveggel, csak az orrát fintorgatta, a szemét meg földre súnyta, és otthagyta az egészet. Vackor elbúcsúzik az óvodától, és iskolába megy (részlet) Nem egyedül a csöpp Vackor, hanem mások is búcsúztak az óvoda falaitól, mások is búcsúztak akkor. Utoljára a hatévesek csoportja az óvoda minden termét körbejárta. Megnézték a játékokat, a labdákat meg a sok építőkockát, karikákat; a villamos, a pici busz, a kisvasút, az alagút és a tábla és a sípok és a gyöngyök, búgócsigák, csöpp barikák még játszásra kínálódtak utoljára.

Vörösmarty Mihály Petike Bús mogorván ül Petike, Ha ha ha! Péter és bú! a mennykőbe, Mi baja? Anyja kémli hű szemekkel � Jó öreg! Azt gondolja, fiacskája Tán beteg. �Kell galuska, Peti fiam, Eszel-e?� ��Dehogy eszem, dehogy eszem, Ki vele.�� �Kell bor, édes szép fiacskám, Iszol-e?� ��Dehogy iszom, dehogy iszom, El vele.�� �Kell-e sarkantyú csizmádra, Petikém! Kalpagodra toll s mentédreRókaprém?� ��Mit nekem toll, mit nekem prém, Sarkantyú! Ha szivemben, mint a róka, Rág a bú!�� �Kell-e könyv, a szomszéd könyve, Biblia?� ��Mit nekem könyv, a beszéd mind Szó fia. Egy barátom van nekem csak, A halál; Az, tudom, hogy innen-onnan Lekaszál.�� �Az egekre! Peti fiam, Meg ne halj: Annyi benned a sohajtás, Mint a raj. Átidézzem tán Juliskát? Láthatnád?� Szól mogorván Péter úrfi: ��Hol van hát?�� Ármány-adta Péterkéje! Még mi nem volt a bibéje! Sem kalapja, sem mentéje, Sem a sarkantyú zenéje, Nem kell neki róka málja, Sem a szomszéd bibliája; Nem kell neki bor, galuska, De bezzeg kell a Juliska, Bár negédes és hamiska, De vidor, szép és piroska. Sem ehetnék, sem ihatnék, Csak Julcsával nyájaskodnék. �Ej Petikém, szép fiam, hát Ez a baj! Gondom lesz rá, hogy nagyot nőj S meg ne halj. Most takarodj iskolába, Rossz fiú! Meg ne lássam, hogy pityergesz. Félre bú! Iskolában a Juliskát Elfeledd: Isten éltet, tíz év mulva Elveheted.�

Hópihe A felhőket hideg rázza Hó esik az alvó tájra. Fákra száll a hópihe Nem kérdezi: tetszik-e? Nem kérdezi: akarja? Rá hullik és takarja. Hófehér már koronája Ez a pihék óvodája. Kergetőzve ágon csúsznak Ágvégéről elbúcsúznak. Földre esnek nevetve Beállnak a seregbe. Katonái ők a Télnek És hát nagyokat remélnek. Vágyakozva abban bíznak Kezed által nagyra híznak Hólabdává váljanak Egymásra föl álljanak. Kacagjon a December: Nézd már itt egy hóember!

Csabai Andrea: A kis nyuszika Egyszer volt hol nem volt, kis nyuszika barangolt, fáradt volt és éhes nagyon, szomjas lett a tűző napon, messzi volt az ő otthona, talán majd a róka koma, vendégül lát egy órára, eszem iszom én majd nála. Be is kopog kis nyuszika, meglepődik róka koma, előveszi �szép� mosolyát látja már sült vacsoráját, csorgott nyála rendesen, behívta hát kedvesen. A konyhában sürgött-forgott, nyuszikának enni adott, hívta egy kis sziesztára, ne egy órát legyen nála, de a nyuszi résen volt, róka felé borsot szórt, két tüsszentés közepette, elszökdelt ő jót nevetve.

Csata Ernő

Falusi elégia

Zümmög az alkony,
simogat a szél,
kertek alatt bujkál,
fenyeget a tél.

Zümmög az alkony,
külüzik az éj,
vörös az égalja,
szelet igér.

Zümmög az alkony,
a kapu már nyitva,
csorda kolompol,
tejét leadja.

Zümmög az alkony,
gőzölög az étel,
vacsora idő van,
égi áldás jöjj el.

Zümmög az alkony,
álomba ringat,
álmaink felett
őrangyal virraszt.

Zümmög az alkony,
belehal az éjbe,
ezüstös holdvilág
terül szét az égre.

T. Fiser Ildikó
Álomtündér
Leszáll a köd lassan szemedre,
a szobádba az álom lebeg be.

Lopakodva, mint a tolvaj,
tolakodva érkezik,
épp, hogy érint, bíztatóan,
majd a csöndben távozik.

A szép álom tündér lánya
táncát vidám színekben járja,
csengő hangján szívedbe hatol
a dallam könnyed, lüktető varázsa.

Újraélednek a múlt csodái,
zengnek belé az álom falak,
kinyílnak a réten az emlékek virágai,
hogy többé el ne hervadjanak

Csata Ernő Macskának pisz-pisz pisz mit vár missz mit várna pisz-pisz pisz mamájának a missziz cin-cint visz pisz-pisz pisz hisz a missz is csak egy pissz!

Szalai Borbála A csacsi Nőtt a csacsi, növekedett, nagy csacsivá cserepedett. Azt mondaja at apukája: - Beíratlak iskolába. Tanulj , fiam, okosodjál, buta szemár ne maradjál!... Így került az első bé-be csacsicsalád csemetéje. Vettek neki könyvet, irkát, kalamárist, tollat, tintát, táskát is egy szépet, nagyot - s abba mindent belerakott. Reggelenként útnak eredt a nagy fülű csacsigyerek, sietett, hogy idejében ott legyen a z első bé-ben. Gondtalanul nyargalászva ment mindig az iskolába.. Hátán vitte tudományát? a hatalmas teli táskát - mert a csacsi úgy gondolta, a tudományt abba hordja. Teltek-múltak napok, hetek, a sok kicsi elsős gyerek az ábécét megtanulta s már az egyszeregyet fújta.... A csacsi meg minden este könyvét feje alá tette: azt hitte a tudománya úgy vándoról buksijába... Tanulni bíz nem volt kedve! Sose tudta mi a lecke! Ült, csak ült a szamárpadban, s kalimpált a füle nagyban. Hiába jár első bé-be - semmi se ment a fejébe! Az évvégén meg is bukott. mert csak - iá! - ennyit tudott... Csacsicsalás fiacskája az első bé-t ötször járta! Tudomány rá így sem ragadt... Bízony jó nagy szamár maradt!

Kuczka Péter Az én kezem még fehér, minr a kenyér béle, mind a kettő belefér, Anyám tenyerébe. Barna az ő tenyere, minr a kenyér héja, puhán simogat vele, arcom simogatja. Este ha lámpa ég, s még sem látja senki, barna jóságos kezét, kötényébe ejti. Szeme nagyon messze néz és a lámpa fénye, mint az édes, sárga méz, csorog szép kezére.

Nadányi Zolrán

Anyu

Tudok egy varázsszót,

ha én azt kimondom,

egyszerre elmúlik

minden bajom, gondom.

"Anyu! Anyu! Anyu!"-

hangzik este-reggel,

jaj de sok baj is van

ilyen kis gyermekkel.

Ha kávé keserű,

ha mártás savanyú,

csak egy szót kiáltok,

csak annyit, hogy anyu!

Mindjárt porcukor hull

kávéba, mártásba,

csak egy szóba kerül,

csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,

rosszból csuda jó lesz,

sírásból mosolygás,

olyan csuda-szó ez.

"Anyu! Anyu! Anyu!"

most is kiáltom.

Most semmi baj nincsen,

mégis megnem állom.

Csak látni akarlak,

anyu, fényes csillag:

látni, ahogy jössz, jössz,

mindig jössz ha hívlak.

Látni sietséged,

angyal szelidséged,

odabújni hozzád,

megölelni téged.